2010. július 30., péntek

A búcsú ...

... no, nem az enyém. :)

Úgy alakult, hogy sajnos a Kolléganőmmel (Barátnőmmel) e héten dolgoztunk együtt utoljára. 5 éve, tulajdonképpen napi 8 órában, és sokszor még az után is együtt voltunk, megosztottuk a munkát, a csajos dolgokat, és minden mást. Hát, furcsa lesz ezután.

Neki szerettem volna készíteni valamit emlékbe, amiről eszébe jutok. A képeslap most kevésnek tűnt, én nem vagyok a vásárlós ajándékok híve ilyen esetben, így nekiveselkedtem, hogy megvarrom azt a Tilda babát, amivel már régóta kacérkodtam. Nos, nem mondhatom, hogy hipp-hopp sikerült, sőt azt sem, hogy tökéletes lett, de talán a célját eléri: emlékezni fog majd rám, ha ránéz a baba girbe-gurba kezeire, kócos fütjeire, ... (A fényképezés után még egy nyakláncot is kapott a baba, fehér filcből és ékkövekből készült).







(A fotók sajnos esti lámpafénynél készültek, nem a legjobbak. Itt még a Picasa sem tudott csodát tenni. A lányka ruhája nem rózsaszín, csak a falam, ami előtt fotóztam, így ő is pasztell fényben úszik.)

És igen. Ez a búcsúzások hete. Egy másik barátnőm pedig szintén munkahelyet vált. Ő nem megy olyan messzire, csak egy másik irodába, de azért meghagyta, hogy a ma esti bulira szeretettel várja az ajándékokat. (Igaz, más jellegű ajándékot "rendelt", de azért remélem ennek is örül majd.)



Úgyhogy ma szomorú vagyok! :(

2 megjegyzés:

  1. Csodálatos lett a Tilda baba, biztos vagyok benne, hogy sikere lesz! Kedvencem a kis virág a ruháján. Sajnálom, hogy el kell válnotok, de este biztos kicsit jobb lesz a hangulatod! Mi is bulizni megyünk :)

    VálaszTörlés
  2. De klassz lett a baba is és a csizma is! A ruhája is gyönyörű! Élőben még szebb lehet. Kellemes estét, jó bulizást! Utálom a búcsúzkodást...

    VálaszTörlés